Szinay Balázs: Fehér Isten
Megesik még, hogy a lét szerelmes lesz, s nekiered, magányos bolygóján többé meredve nem ácsorog, az ember sem hallgat tovább furcsa jövendölésre, ha Isten szemében a fehér világ-fény felragyog. És Istenné nő minden, mi kedvesébe feledkezik, elszalad a kettősség, az
Continue Reading →
Szinay Balázs: v i s s z a f o r d í t h a t a t l a n
visszafordíthatatlan életemből rendre kizártak isten volt az egyetlen, ki két sorsállomás között rekedt velem sajnálok mindenkit, aki nem szeretett sajnálok mindenkit, aki már nem szerethet zaklatott lelketektől most visszaveszem az igét akkor is, ha valaha örökre ígértem azt nektek, mert
Continue Reading →
Szinay Balázs: A veszteségekről és a fájdalmakról
Történt egyszer, hogy a kotnyeles tanítvány felkereste az egykedvű tanítót a következő kérdéssel. – Mester, te már veszítettél el valakit, vagy valamit? Hiszen olyan érzéketlenül és lekezelően szoktál bánni velünk, amikor a fájdalmainkról, a veszteségeinkről panaszkodunk neked. A múltkor is
Continue Reading →
